Edmonton - Balszerencsés nap

(2010. Jun 14.)

Németh Kornél túl van a Kanadai Bajnokság második, edmontoni futamán. A szerencse valahol máshol időzhetett, mert ezúttal nem volt mellette.

Tettre készen várta a futamokat a Castrol Raceway-en, remélve, hogy sikerül a dobogóra állnia a nap végén. Sajnos a dolgok nem mentek túl jól, előbb egy bukás, aztán pedig egy hiányzó ülés nehezítette meg a dolgát.

 

Az idő jó volt, a pálya viszont nehéz, tele nyomokkal. Kornél a szabadedzésen a hatodik időt érte el, míg a mért edzésen már negyedik legjobb időt szerezte meg.

Kornél első futama jól indult, az első tízben volt a rajt után, és épp csak elkezdett felzárkózni az élmezőnyhöz, amikor nagyon nagyot esett még az első körben. Bár megpróbálta befejezni, viszont nem forgott rendesen az első kereke, így ki kellett szállnia a küzdelmekből.

A második futamban, az előzőből kifolyólag 40-nek állt a rajthoz, de ennek ellenére is az első tízben rajtolt. A hetedik hely környékén motorozott, de az első futambeli bukás sokat kivett Kornélból. A pálya és ellenfelek mellett az első futambeli esés miatt fejfájással is meg kellett küzdenie, a futamot pedig ülés nélkül teljesítette és a 13. helyen végzett. Összetettben a 16. helyen végzett 8 ponttal.

 

Kornél: "El vagyok keseredve, hogy ez a hétvége sem sikerült, nagyon szerettem volna jól menni, és újra a régi önbizalommal a starthoz állni. A KTM mögöttem áll teljes mértégben, ami miatt nagyon szerettem volna a jó helyezést, de sajnos nem jött össze. Nem adom fel, várom a következő verseny."

 

A bajnokság következő futama most vasárnap lesz, Calgary-ban a Wild Rose MX Parkban.