Németh Kornél dobogón!

(2010. Jul 27.)

Klappoltak a dolgok Németh Kornél számára a Kanadai Bajnokság hatodik fordulóján, Ste Julie-ban.

Idén már versenyzett itt Kornél, még a bajnokság előtt egy héttel, mostanra azonban apróbb változtatásokat végeztek a pályán. Sőt, még a szombati amatőr futam után is meghosszabbították a pályát egy kicsit.

Kornél alatt a motor is remekül működött. A teleszkóp-beállítások nagyon jól sikerültek, ezt bizonyítja, hogy a múlt heti homokos, most pedig a kemény talajú pályán is nagyon jó volt.

Az első futam rossz rajt miatt nem a várt eredménnyel végződött, a második azonban kárpótolt mindezért. Fantasztikus startot követően végig a második helyen motorozott Kornél és idén először összetettben is dobogóra állhatott.

 

„Vártam ezt a versenyt, mert közel van a KTM Kanadához. Egyszer már versenyeztem itt, és szeretek itt lenni Quebec-be. A pálya nem az én favoritom, kicsit olyan, mint Teutschenthal, soha nem ment annyira, ahogy szerettem volna. Első futamban a startom rosszabb volt, mint a megszokott, majdnem elestünk a csapattársammal Mike Brown-nal az egyenesben.

Próbáltam feljönni, de a sok előzés sokat kivett belőlem, így a végére nagyon beállt a kezem. A második futamban jól rajtoltam, majdnem elvittem a startot, harmadik voltam, aztán a harmadik kanyarban már második. Adams jött mögöttem, aztán a táv felénél lemaradt kicsit, így a magam versenyét tudtam menni. Klatt nagyon jól ment, őt nem tudtam megfogni. Facciotti elesett az első futamban, remélem nincs semmi komolyabb baja. Örülök nagyon a második futamnak, egyre jobban közeledek a top 5-hoz, aminek nagyon örülök. A Gopher Dunes-i ügy még mindig bennem van és mind a 4 versenyzö protestál a dolog ellen. Remélem be tudjuk bizonyítani és megkapom azt a 10 pontot."

 

A következő futam most hétvégén lesz Monctonban!

 

A verseny végeredménye:

1. Dusty Klatt 50 pont

2. Josh Demuth 40 pont

3. Németh Kornél 36 pont

4. Mason Phillips 33 pont

5. Troy Adams 30 pont

 

A bajnokság állása 6 futam után:

  1. Dusty Klatt 226 pont

  2. Bobby Kiniry 204 pont

  3. Colton Facciotti 200 pont

  4. Josh Demuth 178 pont

  5. Kyle Keast 177 pont

  6. Mason Phillips 177 pont

  7. Németh Kornél 170 pont

  8. Freddy Karrle 161 pont